Annyira fáj... valahogy együtt kell élnem a ténnyel, ezt sosem lehet megszokni...
A múltban élek, a múlt emlékei mik maradtak, a múlt dalai, képei...
Velem vannak a jelenben is, de már semmi sem ugyanaz...
Annyit adtak nekem érzelmileg, amennyit senki más... annyit köszönhetek nekik, hogy sehogy se tudnám meghálálni...
Azzal, hogy beléptek az életembe, teljesen új ember vált belőlem, külsőleg, belsőleg egyaránt...
Nélkülük biztosan egy üres senki lennék...
Ők mindig segítenek túllépnem, mikor már nem látom a fényt... fénysugarak a kétségbeesésben...!
![]() | ||
| 6 éve |

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése